Cikkek az Érintőben

Az Érintő 2017. nyári számában Illés Tibor 3 írása jelent meg.

  • Mozdonyhozzárendelés a vasúti teherszállításban
    Egy jól működő cég számára a rendelkezésre álló erőforrások optimális felhasználása kulcsfontosságú. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. (2014 óta a MÁV-START része) is ezért kereste meg a BME Matematika Intézetének Illés Tibor vezette Optimalizálási Csoportját. A vállalat vasúti vontatási feladatok ellátásával foglalkozik, vagyis megállapodik egy ügyféllel, hogy az ügyfél vasúti kocsikra pakolt szállítmányát egy adott helyen és időben felveszi, majd a saját mozdonyai segíségével elszállítja egy másik adott helyre és időre.
  • Farkas Gyula nyomában: Szemelvények egy természettudós életéből és tudományos hatásából
    170 évvel ezelőtt született Farkas Gyula fizikus, matematikus. Farkas Gyula életének jelentősebb eseményei — ma már — ismertek a magyar tudományos közélet előtt.1 Megemlékezésünkben két kérdéssel foglalkozunk: a Farkas-lemma hatásával és Farkas Gyula életének, néhány — nem mindenki számára ismert — részletével, amelyek egyszerre mutatják be Farkas Gyulát, az embert és a tudóst.
  • A Farkas-féle szeminárium újra a differenciálegyenletek és alkalmazott matematikusok hazai és nemzetközi szakmai fóruma
    Farkas Miklós és kutatócsoportja tiszteletére 1996-ban, a BME Matematika Intézet megalakulásakor, Differenciálegyenletek Tanszéknek (DET) nevezték el a Gépészmérnök Kari Matematika Tanszék jogutódát, amelyik tovább vitte elődjének alkalmazott matematikai profilját.